4. fejezet - A beavatás

Szerencsére az ütés nem nagy, így csak kisebb fájdalmat érzek. Ez azonban elég ahhoz, hogy egy lépést hátráljak és közben a fejem fogjam.

- Minden oké? - jelenik meg egy fiú a szekrényajtó túloldaláról.

- Azt hiszem igen, de azért jobban figyelhetnél.

- Miért pont én? Arról én nem tehetek, hogy te nem nézel az orrod elé, pedig azért ez itt elég feltűnő - mutat arra, amivel az előbb közelebbi viszonyba kerültem. Jobbnak látom, hogyha nem mondok többet, ezért kikerülöm őt, hogy folytassam az utam, de ebben egy kéz megakadályoz.

- Te vagy az új lány nem? - szemeivel furcsán mér végig. Van valami a tekintetében amitől a hideg végigfut a hátamon.

- De igen - válaszolom tömören.

- Én Joshua vagyok. A focicsapat kapitánya és az iskola legnépszerűbb diákja.

- Jó neked. Most viszont ha most nem haragszol, akkor én hazamennék.

Kirántom karom a szorításából és a lehető leggyorsabban távozom a közeléből. Szinte érzem, ahogyan figyel míg el nem tűnök a szeme elől. Csak akkor lélegzem fel amikor már a buszon ülök, és egyre messzebb kerülök az iskolától. Joshua viselkedése egy kicsit ijesztő volt, így remélem, hogy többet nem kell kettesben maradnom vele. Az biztos, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy elkerüljem a társaságát. Nem értem, hogy miért hiszi azt, hogy így viselkedhet a népszerűsége miatt. Pont emiatt kellene példát mutatva normálisnak lennie nem? Valamiért ő mégis azt hiszi, hogy ezzel sokkal többet ér el.

Ahogy beteszem a lábam a házba máris a szobámba rohanok, hogy kibonthassam a dobozt. Amikor meglátom a tartalmát majdnem sikoltok egyet, de kezeim a számra tapasztom megakadályozva azt, hogy bármilyen hangot is kiadhassa. Megérzésem nem csalt, valóban a mez és a hozzá tartozó melegítő együttes volt a dobozban. A hátulján a huszonhármas szám szerepelt, pontosan az, ami az előző csapatomban is volt. Talán véletlen lenne? A választ szinte azonnal megkapom a kérdésre, amikor egy papírdarab esik ki a ruhák közül. "Nyomoztam egy kicsit és kiderült, hogy az előző iskoládban te voltál a legjobb. Remélem, hogy a mi csapatunkban is hasonló teljesítményt fogsz nyújtani. Egy kis ösztönzés: gondoltam örülni fogsz hogyha a saját számod kapod meg.  Üdv a csapatban: Sarah"  Egy pillanatra megdöbbenek mikor azt olvasom, hogy Sarah kutatott utánam, de ezt az érzést szinte azonnal elnyomja az öröm, amit érzek a ruhákat nézve. Nem gondoltam volna, hogy már az új életem második napján történik valami olyasmi, ami mindent megváltoztat. Ha ez nem így történik akkor valószínűleg az itt töltött napjaim mind egyhangúak és unalmasak lennének. Most viszont esélyt kaptam arra, hogy folytassam azt amit a legjobban szeretek csinálni. És ami a legfontosabb: nem maradok egyedül.

Az elkövetkezendő napok igen gyorsan telnek és mire észbe kapok már csak néhány perc választ el a beavató ünnepségtől. Sok mindent sajnos nem tudtam meg róla, ugyanis hiába kérdezősködtem, senki nem mondott semmit. Vagyis ez ebben a formában nem igaz, ugyanis mindenki ugyanazt válaszolta: majd meglátod, jó móka lesz. Végül is mi történhetne egy iskolai beavatón, ahol csak a két futball csapat tagjai lesznek ott? Veszek egy nagy levegőt, majd elfordítom a tekintetem a velem szemben lévő tükörről és kisétálok a fürdőszobámból. Alice és Julie már várnak rám a ház előtt, így miután elköszönök apától együtt indulunk el a megadott cím felé. Egész úton arról beszélgetünk, hogy vajon mi fog ránk várni, de mikor megérkezünk olyan látvány tárul elénk, amire egyikünk sem számított.
- Biztos, hogy jó helyen vagyunk? - szólal meg először Julie.
- Igen. Ez a cím áll az üzenetben - emelem fel a kezemben lévő telefonom. A meghívó átadását hatékonyan megoldották, ugyanis tegnap este Sarah küldött egy körüzenetet, amiben egy címen kívül nem sok minden állt. Azt hittem, hogy azért sokkal több erőt fektetnek bele ennek az egésznek a megszervezésébe, de most, egy ajtó előtt állva, aminek a túloldaláról hangos zene szűrődik ki, rá kell jönnöm, hogy igen csak félreismertem az embereket.
- Akkor bemegyünk? - kérdezi Alice, de egyikünk sem válaszol azonnal.
- Van más választásunk? - nézek rájuk, majd megnyomom a csengőt. Pár pillanattal később két ismerős arc jelenik meg az ajtó túloldalán.
- Végre, hogy itt vagytok. Tőlünk már csak ti hiányoztatok - mondja Sarah köszönés nélkül.
Joshua nem szól egy szót sem, egyszerűen csak hátat fordít nekünk és pár pillanattal később már el is tűnik a szemem elől. Nem örülök a jelenlétének, de sajnos mivel ő a fiúk csapatkapitánya, kötelező itt lennie. Időközben Sarah félreállt az ajtóból, így be tudunk lépni a házba.
- Egy italt lányok? - jelenik meg a semmiből Thomas. Kezében egy tálca különböző méretű pohárral, melyek mind teli vannak különféle italokkal. Van egy olyan érzésem, hogy mindegyik tartalmaz alkoholt. Julie tanácstalanul néz Alice-ra, de ő éppen a táskájában keres valamit, így rá nem számíthat. Mielőtt bárki bármit is mondhatna leemelek egy kisebb mennyiségű italt, és azt egyszerre meg is iszom. A folyadék marja a torkomat, de nem törődöm vele. A lányok döbbenten néznek rám, egyedül Thomas mosolyog.
- Nektek is kötelező - tartja a lányok elé a tálcát Thomas. Miután ők is választanak a hátsókertet vesszük célba.
A csapatunk többi tagja kedvesen köszönt minket, a fiúk azonban szinte már pislogás nélkül követik minden mozdulatunkat. Ez egy idő után elég zavaró, ezért még egy italt elveszek Thomas-tól, majd a távolban kiszúrom a beszélgető Alice és Inez párosát, így elindulok feléjük. A tervem azonban meghiúsul, ugyanis Sarah hirtelen megjelenik a semmiből, és egy műanyag tálat tol felém miközben arra kér, hogy válasszak egy papírt belőle. Fogalmam sincsen, hogy mit akarhat ezzel, de szó nélkül húzok egyet, majd kíváncsian bontom szét az összehajtott papírt.
- Csókolj meg egy fiút és tartson legalább fél percig - olvasom fel a rajta lévő szöveget. Sűrűn pislogok, hogy megbizonyosodjam róla, nem látok e rosszul, de sajnos nem.
- Ó. Te húztad a legjobbat, szerencsés vagy - magyarázza Sarah, de nem igazán tudok ennek a szerencsének örülni.
- Ha ez a legjobb, kíváncsi vagyok milyen lehet a többi. Muszáj?
- Nem muszáj, csak kötelező. Ez a beavatás első állomása.
- Az első? - szörnyedek el.
- Jó móka lesz. Eddig senki nem halt bele, ne aggódj. Na gyere, keressünk neked egy fiút.
Sarah karon ragad, majd a tömeg felé kezd el húzni. Valószínűleg a két, üres gyomorra ivott pohár alkohol lehet a hatása, de nem ellenkezem. Helyette inkább a kíváncsiság lesz úrrá rajtam, főleg amiatt, hogy vajon milyen fiút is választ nekem Sarah.

A kezdeti lelkesedésem azonban hamar elmúlik, ugyanis utunk közben Sarah mindenkinek elmondja, hogy mi a feladatom. Persze ezután mindenki követ bennünket, majd mint egy kisebb horda, úgy állunk meg a célunk előtt. Az italos pultnál álló öt fiú igen furcsán néz ránk, amit nem is csodálok. Biztosan érdekes látványt nyújthat két egymásba kapaszkodott lány és a mögöttük lévő tömeg.

- Mi kellene Sarah? - néz rá Joshua.

- Cheryl megcsinálja az első beavató feladatát - válaszol levakarhatatlan mosollyal az arcán.

- Valóban? És mi lenne az? - szemei felcsillannak miközben ezt kérdezi, de szerencsére a mellettem lévő lány egy pillanat alatt kiábrándítja.

- Ne örülj előre Joshua, neked semmi közöd nem lesz hozzá. Nem hozzád jöttünk. Dylan tudnál jönni egy pillanatra?

Egy piros pólót viselő fiú lép előre, miközben iszik egy kortyot a poharából. Szemeit le nem veszi rólam, ezért inkább elfordítom a tekintetem. Ellenben Sarah egy határozott mozdulattal felé lök, aminek következtében a Dylan kezében lévő pohár tartalma a pólómra ömlik. Mindannyian elkezdenek nevetni, egyedül Ő néz rám komoly tekintettel. Ez a megfelelő alkalom, hogy megtegyem amit kell. A körülöttünk lévő emberek most úgy is kevésbé figyelnek. Egy másodperc alatt döntök, majd számat Dylan ajkaira tapasztom. Teste megfeszül a döbbenettől, de szinte azonnal el is lazul. Míg ő a kezeit a derekam köré fonja, hogy ezzel húzzon még közelebb magához, addig én egyik kezemmel a hajába túrok. Csókunk sokkal szenvedélyesebb, mint amilyennek egy váratlan, első csóknak lennie kellene. Furcsa bizsergés fut végig egész testemen, ám ez azonban nem tart sokáig. A csók levegő hiányában megszakad, mire mindketten hátrálunk egy lépést. Döbbenten néz rám, szemeiben mégis különös csillogást vélek felfedezni. Szaporán veszem a levegőt, ennek ellenére egy pillanatra eláll a lélegzetem amikor is tudatosul bennem, hogy mit is tettem az előbb. 

- Gratulálok Cheryl! Az első feladatod remekül végre hajtottad - szólal meg Sarah, de a gondolataim jelenleg ezer felé cikáznak, így nem igazán figyelek oda szavaira.

- Hurrá - nevetek fel kínosan.
Ezt követően a tömeg hamar eloszlik és a figyelem a többi újoncra terelődik, akik kínosabbnál kínosabb feladatokat hajtanak végre. Látva, hogy nekik mit kell tenniük, valóban az enyém volt a legjobb. Ami elég érdekesen hangzik, hiszen mi lehet rosszabb egy idegen fiú megcsókolásánál nem? Egyedül azért tettem meg, mert nem akartam az a lány lenni, aki elrontja mások szórakozását. Tudom, hogy nem kellene ennyit foglalkoznom azzal a csókkal, de valamiért képtelen vagyok másra gondolni. Még ha rossz lett volna, akkor egyszerűbb lenne elfelejtem, de épp ellenkezőleg: hihetetlenül jó volt. Talán épp emiatt is próbálom jelenleg is elkerülni azt, hogy Dylan közelében legyek. Egyszerűen nem akarok kínos beszélgetésbe kerülni vele, amiből biztosan én jönnék ki rosszul. Hogy ez ne történjen meg, mindent megteszek azért, hogy egy pillanatra se maradjak egyedül. Az elején még igen egyszerű volt egy-egy beszélgetésbe bekapcsolódni, de most egyedül kell elindulnom a mosdó felkeresésére. Egy teljesen ismeretlen házban ez nehezebbnek bizonyul, mint először hittem, így legalább három másik szobába nyitok be mielőtt megtalálom a megfelelő helyiséget. Azonban amikor benyitok a mosdóba nem éppen az a látvány fogad amire számítok.