3. fejezet - Ne legyél ennyire makacs Cheryl!

Drága Olvasóim!

Megérkezett a következő fejezet is, szám szerint a harmadik. Nem is tudom, hogy mit kellene mondanom róla. Tudom, hogy még nem a legizgalmasabb, de ígérem, hogy hamarosan az lesz! Gondolom/remélem, hogy már várjátok, hogy a főszereplő fiú mikor fog megjelenni és pontosan hogyan. Azt viszont garantálni tudom, hogy nem a szokványos módon fog Cheryl megismerkedni vele. Várnotok azonban már nem kell sokat, ugyanis a 4. fejezetben már Dylan is felbukkan.
Remélem, hogy ez a fejezet elnyeri a tetszéseteket és kapok néhány visszajelzést.
Nekem nagyon jól esne.

Ui.: Az esetleges elírásokért, gépelési hibákért elnézést kérek.

Sok puszi, 
Norina

Alig érek haza, máris a fürdőszoba felé veszem az irányt, hogy megszabaduljak az izzadságszagtól és a bőrömre, illetve a hajamba ragadt fűszálaktól. A válogató nagyon megterhelő volt, sokkal rosszabb, mint amire számítottam. Úgy tűnt, mintha nem érdekelte volna más őket, csak az, hogy mennyi a maximum teljesítményünk. Voltak, akik pár tíz perc után feladták, de legtöbben jól bírtuk. Nagy szerencsém volt, hogy már évek óta futballoztam. Ha nem lenne tapasztalatom, egy ilyen teszt után biztosan napokig nem tudnék lábra állni. Mégis, hiába voltunk nagyon sokan jók, nem kerülhet be mindenki a csapatba. Csak öt emberre van szükségük, de hogy ők pontosan kik, az majd csak holnap fog kiderülni. Remélem, hogy én is köztük leszek.

Egész testem ujjong, amikor a bőrömhöz hozzáér a meleg víz. Egy ideig csak állok és hagyom, hogy minden egyes porcikám vizes legyen, majd végül a tartóról leveszem a cseresznyevirág illatú tusfürdőm, és miután a kezembe nyomok egy keveset, elkezdtem belemasszírozni a bőrömbe. A hab néhány pillanat alatt szürkévé válik, ahogyan a lefolyó irányába tartó víz is. Úgy tűnik, hogy sokkal koszosabb vagyok, mint amire számítottam. Valószínűleg ha reggel nem rövidnadrágot vettem volna fel, akkor most ezt a procedúrát nem kellene végighajtanom ennyire alaposan. Ez viszont azt is bizonyítja, hogy mindent beleadtam a tesztelés során. Ennek ellenére még sem tudom, hogy a focicsapat tagja leszek e vagy sem. Nem voltam rossz, de szerintem nem is a legjobb. Ha rajtam múlna, biztos, hogy nehezen tudnék dönteni a sorsomról. Azért remélem, hogy ha a kezdőcsapatba nem is, de cserének bevesznek.

- Nem te vagy az egyedüli a házban, aki szeretne ma lefürödni - hallom meg Melissa hangját miközben a fürdőszoba ajtóján kopog. Nem tudom, hogy melyik lepődjek meg jobban: azon, hogy bejött a szobámba kérdés nélkül, vagy, hogy alig tíz perce a zuhany alatt állok, és ez zavarja őt. Ha jobban belegondolok akkor mindkettő, de inkább nem idegesítem magam ilyen dolgokon. Nem akarom, hogy tovább folytassa a panaszkodást, ezért elzárom a vizet. Amíg magam köré tekerem a törülközőt, abban reménykedem, hogy mire kinyitom az ajtót Melissa már nem lesz a szobámban. Viselkedésének köszönhetően, inkább nem akarok vele kettesben maradni. Szerencsére a szobámat üresen találom, az ajtó azonban nyitva van, úgy tűnik sietősen távozott. A szekrényemben keresek egy kényelmes összeállítást, majd ahogy felöltözöm, az ágyamra ülök és tanulmányozni kezdem a reggel kapott térképet. A lehető leghamarabb meg akarom jegyezni, hogy pontosan melyik terem hol van. Nem szeretnék ugyanis késni az óráról, csak azért, mert eltévedek a folyosókon. Igazából, az lenne a legjobb, hogyha összebarátkoznék valakivel, és ő segítene nekem megtalálni a megfelelő helyeket. Ez viszont nem biztos, hogy hamar meg fog történni. Bár még csak egy nap telt el, szóval még rengeteg esélyem van barátokat szerezni.

- Milyen volt az első nap? - kérdezi Paige amikor összefutunk a konyhában. 

- Mivel csak három óra volt megtartva nem sok minden történt, de sikerült elkésnem a legelső óráról. Hiába néztem a térképet, amit kaptam, még így is eltévedtem. Az osztályfőnök viszont kedves volt, nem haragudott meg. Valószínűleg azért, mert még elég fiatal.

- Szerencsés vagy, hogy nem egy házsártos öregasszonyt kaptál, mint én. Ez az utolsó éve mielőtt nyugdíjba megy, emiatt pedig úgy gondolta, hogy bekeményít és megkeseríti az óráin töltött napjainkat. Ráadásul ő a biológia tanár is. A hideg is kiráz ha arra gondolok, hogy mi fog történni még év végéig.

- Azért ennyire nem lehet rossz a helyzet.

- Ó, dehogynem. El sem tudod képzelni, hogy milyen az a nő. Sokat tudnék még mesélni róla, de most mennem kell. Megígértem Sophie-nak, hogy ma este náluk alszom. Sok sikert a holnapi naphoz, és holnap találkozunk.

Miután eltűntet a táskájában két csomag kekszet, már indul is nem törődve azzal, hogy én még szívesen folytatnám ezt a beszélgetést. Jó lenne valakivel részletesen megbeszélni a ma történteket, ezért egy bögre tea társaságában visszatérek a szobámba, és tárcsázom is a legjobb barátnőm számát, aki néhány csörgés után fel is veszi. . Boldog leszek, amint meghallom a hangját és tudom, hogy ő is örül a hívásomnak. Egymás szavába vágva próbálunk mesélni a másik félnek, de emiatt nem igazán értem egyetlen egy szavát sem, így inkább csöndben maradok. Furcsa hallani, azokat a történéseket, amiknek egy évvel ezelőtt még én is a részese voltam. Az osztály szokásos viselkedése az évnyitó ünnepségen, vagy éppen az osztályfőnök próbálkozása, hogy a megfelelő ülésrendet hozza létre. Még csak egy nap telt el, de már most nagyon hiányzik mindenki. Vissza akarom kapni a régi életem!

Másnap reggelre már elmúlik a kezdeti lelkesedés az új iskola miatt. Arcomon látom a szomorúságot miközben a hajam fésülöm. Meg sem próbálom elrejteni az érzéseimet, hadd tudja meg mindenki, hogy mennyire nem örülök ennek az egész helyzetnek. Ha tehetném azonnal hazautaznék, nem törődve senkivel és semmivel. Mivel azonban ezt sajnos nem tehetem meg, csak magamban mérgelődöm ahogy a busz felé sétálok. A sofőr ugyanaz, mint tegnap és meglepő módon emlékszik rám, így a megfelelő megállónál ismételten szól nekem. Nem köszönöm meg, egy szó nélkül leszállok. Jelen helyzetben még rá is haragszom. Jóval kevesebben bámultak meg, de még így is akad, aki nem tudja levenni rólam a szemét és úgy néz, mintha valami érdekes lenne rajtam. Pedig nincsen. Egyértelműen az átlagos lányok csoportjába tartozom. Miközben ezen gondolkozom, előkeresem a farmerkabátom zsebéből az órarendem. Spanyol az első óra, ami szerencsére egy közelebbi teremben lesz megtartva. Emiatt pedig nem siettem el azt, hogy odaérjek. Ennek ellenére, mire oda érek alig vannak diákok a teremben. Szinte csak ismeretlen arccal találom szembe magam, de van akiket felismerek: ilyen például Hope vagy éppen Sarah, aki most egy padban ül azzal a fiúval, aki mellé tegnap beültettet az osztályfőnök. Ha jól emlékszem akkor Thomas a neve. Amint Sarah észrevesz mosolyogni kezd és a kezével int, hogy menjek oda hozzájuk. Nem tudom mit akarhat tőlem, ezért kíváncsian közelítek a padhoz. Amikor odaérek Sarah leveszi a mellette lévő székről a táskáját, majd megszólal.

- Végre itt vagy. Neked foglaltam ezt a helyet.

- Miért? - teszem fel az első kérdés, ami az eszembe jut.

- Főleg azért, mert szimpatikusnak talállak és, hogy ne kelljen egyedül lenned.

- Ez kedves tőled, de nem kell csak sajnálatból velem lenni.

- Nem sajnálat. Tudom milyen érzés újként érkezni egy összeszokott közösségbe.

- Akkor neked is kell tudnod, hogy mennyire nincs szükségem a felszínes viselkedésű emberekre.

- Ne legyél ennyire makacs, Cheryl - szólal meg Thomas is.

- Én nem vagyok.

- Dehogynem. Én is így viselkedtem tavaly, amikor idekerültem. Ha ez a gyönyörű lány nincs, most valószínűleg egyedül lennék és senki nem tudna a létezésemről - mondja, majd egy puszit nyom Sarah arcára. Ó, szóval ők egy párt alkotnak. Nos, ezt jó tudni.

- Tehát elfelejtenéd egy kicsit a makacsságod és végre leülnél?

- Rendben - sóhajtok megadóan. 

A percek telnek és lassan minden széket elfoglalja egy-egy ember. Egyiküket se ismerem, de ha olyasvalaki jön, akkor Sarah vagy éppen Thomas mond róla néhány szót. Meglepően sok diákot ismernek, de mint kiderül ezt csak annak köszönhetik, hogy mindketten a futballcsapatban játszanak. Nem gondoltam volna, hogy itt ennyire számít hogyha sportolsz. Az én iskolában, ez nem segített a népszerűség növelésében. A gondolataimból az szakít ki, hogy az ajtó becsukódik és egy középkorú nő lép be rajta, aki azonnal el is kezd spanyolul beszélni. Áldom az eszem, hogy az iskolai tanórák mellett különórákra is jártam spanyol nyelvből, így minden szót megértek, amit a tanár mond. Természetesen azonnal észrevesz engem, és különböző kérdéseket tesz fel, értelemszerűen nem angolul. Látszik rajta a döbbenet amikor pontosan megfogalmazott, kerek mondatokban válaszolok neki. Azonban nem ő az egyedüli, aki meglepődik ezen: többen felém fordulnak és ők is csodálkozva néznek rám. Nem igazán értem, hogy miért ennyire meglepő, ha valaki nem csak az anyanyelvét beszéli társalgás szinten. A tanárnő megköszöni a válaszomat, majd az óra további részében arról mesél, hogy idén milyen tananyagok lesznek. Alig csöngetnek ki Sarah máris érdeklődik afelől, hogy mi lesz a következő órám. Mint kiderül, néhány pillanattal később, a mai nap egyetlen egy kivételével, mindig együtt lesz óránk. Ő ennek nagyon örül, amire nem tudom hogyan reagáljak. Furcsa, hogy szinte nem is ismer és mégis ilyen kedves velem. Örülök neki, hogy hallgattam Thomas-ra, így nem kell egyedül lennem a mai nap folyamán. Ugyan Sarah közvetlen viselkedése egy kicsit megrémít, de mégis élvezem a társaságát. Szeret beszélni, és ő tipikusan az a lány, akinek ami a szívén, az a száján. Ennek ellenére, a nap végére már én is megnyílok előtte és sokat mesélek az előző iskolámról, vagy éppen magamról. Kíváncsian hallgat végig, vagy ha éppen tudni akar valamit, akkor különböző kérdéseket tesz fel, amikre nem győzök válaszolni. Beszélgetésünk akkor szakad csak félbe amikor a tornaterembe érünk. Mindenkit idehívtak, aki a tegnapi válogatón ott volt. Csatlakozom hozzájuk, majd Sarah-ra nézek, várva az eredményhirdetést.

- Először is szeretném megköszönni mindenkinek, hogy jelentkezett tegnap. Azonban, mint azt tudjátok nekünk csak öt emberre van szükségünk. Ketten bekerülnek a kezdőcsapatba, míg hárman a kispadra kerülnek. Aki nem került be ne csüggedjen, jövőre újra lehet jelentkezni. Nem is szaporítom tovább a szót, először azokat fogom felsorolni, akik a cserék lesznek. Faith, Julie és Alice, gratulálok. Nem volt tökéletes a játékotok, de ahhoz elég jó volt, hogy bekerüljetek. És most következik az a két személy, akikre a jövőhéttől kezdődően számítok a kezdőcsapatban. Cecily és Cheryl.

Annyira ledöbbenek, hogy hirtelen azt se tudom hogyan reagáljak erre a hírre. Bent vagyok a kezdőcsapatban, te jó ég! Alig tudom elhinni. Oké Cheryl, azért levegőt ne felejts el venni. A kőszobor állapotomból Sarah és a mellette álló Katie szakít ki.

- Üdv a csapatban - nyújt át Katie egy kisebb dobozt.

- Majd csak otthon nyisd ki - mosolyog kedvesen Sarah, majd tovább mennek Cecily-hez, aki éppen egy másik lányt vigasztal. Velem ellentétben, ő azonnal hálálkodni kezd a lányoknak, amiért beválasztották. Kicsit túlzásba is esik, emiatt pedig alig tudják leállítani olyannyira lelkes. Hát, igen én soha nem leszek ilyen.

Arcomra levakarhatatlan mosoly ül, miközben az iskola folyosóin sétálva indulok a szekrényem felé. Boldogan szorongatom a kezemben lévő dobozt és már alig várom, hogy hazaérve kibonthassam. Valószínűleg a csapat mezét tartalmazza, amin most már az én nevem, illetve egy szám van. Milyen érdekes, hogy egy jó hír mennyire meg tudja változtatni a hozzáállásom ehhez az új élethez. Reggel még azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnék innen elszökni, most viszont, annak tudatában, hogy az iskola női futballcsapatának a tagja vagyok minden megváltozott. De nem csak ez az egyetlen oka, hogy máshogy látom a dolgokat. Sarah és Thomas kedvessége is sokat jelent nekem, sokkal többet, mint azt bárki is gondolná. Olyannyira elmerülök a gondolataimban, hogy észre sem veszem az előttem lévő akadályt, csak mikor már a fejem nekiütközik a nyitott szekrényajtónak.